Translate

2015. január 2., péntek

Kapros-áltúrós tekercs

Aznap tudtam meg, hogy jönnek hozzánk vendégek. Még jó, hogy volt a hűtőben leveles tészta, így beindult a fantáziám. Sajnos itt sem tudok pontos mennyiségekről írni.


Részletesen:
A negyed kg-s levelestésztát kiterítettem. Kb. 15 dkg krémfehérsajtot villával összetörtem. Adtam hozzá kb. 2 ek tejfölt és egy púpos evőkanál szárított kaprot. Nekem így elég sós volt és nem adtam hozzá extra sót. Hozzáütöttem egy egész tojást, amitől olyan híg lett a töltelék, hogy miután az egészet ráöntöttem!!! a tésztára, feltekertem és felvágtam 8 egyenlő részre, ahol tudott folyt ki belőle a töltelék. Ezeket a maszatos lazán feltekert tekercseket muffin formába állítottam és a kifolyt tölteléket a tekerecsekre kanalaztam. Fogtam is a fejem, hogy ebből mi lesz? 220 fokos sütőben kb. 25 percig sütüttem őket. Gyönyörűek lettek és a vendégeink szerint az eddigi legfinomabb alkotásom. Nem sok mindent kóstoltak eddig tőlem.

Röviden:
Levelestészta kiterítve. Erre öntjük:
Krémfehérsajt összetörve + tejföl + kapor + nyers tojás keveréke.
Feltekerjük -> szeleteljük -> muffinformába tesszük állítva -> kimaradt tölteléket rákanalazzuk.
Sütőben készre sütjük.

Saját recept. Ha valakinek a receptjére mégis hasonlít, akkor az a véletlen műve lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése